Days of Thunder / Mint a villám

A Mint a villám igazi 90-es évekbeli film, ami egy új 4k-s felújítás kapcsán került fel a vászonra. Az új master a Paramount Presents sorozat részeként került kiadásra. A filmet már láttam korábban, de mindig is átlagosnak éreztem. Most hogy eltelt 30 év, még mindig egy átlagos alkotás, de a nosztalgia faktor miatt szerintem jobbá vált.

A filmet Tony Scott rendezte, akire mindig is jellemző volt a túlhúzott színek, végletekig analógos kép, elég csak megnézni a Tűzben edzett férfit vagy az Utolsó cserkészt. Tom Cruise-l már a Top Gun kapcsán is dolgoztak együtt és szokás is a filmet a Top Gun autós/nascar-os verziójának hívni. Közös a két filmnél a két producer is Don Simpson és Jerry Bruckheimer, akik keze között szinte minden arannyá változott a 80-as, 90-es években. Olyan nagysikerű, ma már klasszikussá vált filmeken dolgoztak, mint a Beverly Hills-i zsaru, Flashdance, Bad Boys, Az utolsó esély vagy A szikla. Pont ez volt az egyetlen, ahol nem sikerült az elvárt profitot és bevételt elérni, mert a forgatási költségek nagyon megnőttek, mivel végleges forgatókönyv nélkül kezdték el a munkálatokat.

Tom Cruise itt még viszonylag pályája elején van, de kezdő színésznek egyáltalán nem nevezhető, hiszen már maga mögött tudhatta a már korábban említett Top Gun-t, az Esőembert és az Oscar jelölést hozó Született július 4.-én is. Viszont ez volt az a film, ahol megismerkedett Nicole Kidman-nal, aki előtte a Bangkok Hilton című minisorozata és a Halálos nyugalom című film kapcsán aratott nagy sikert. Az imdb szerint ez utóbbiban látta Cruise, ahol is megtetszett neki az alakítása. További közös szerepük néhány évvel később a Túl az óperencián, illetve 99-ben Kubrick utolsó filmje az Eyes Wide Shut.

További mellékszereplők:

  • Robert Duvall, aki már a 90-es években is mindig az öreg vén róka karaktert hozta.
  • Randy Quaid, aki akkoriban inkább vígjátékairól volt híred
  • Michael Rooker, aki pár évvel később Sly-al a Cliffhangerben mászta a falat
  • Cary Elwes, aki pedig a fuszeklik fejedelme lett pár évvel később

A film történetvezetése viszonylag egyszerű a feltörekvő sofőrrel, akit a kezdeti sikerek után, valamilyen törés ér és elbizonytalanodik, de végül megtalálja az utat, hogy...vagy mégsem? A hangulatához azonban nagyban hozzájárul, hogy néhány felvétel igazi nascar versenyek alatt készültek.

A film felújított változata kimagaslóan jó lett. A képen minden filmszemcse megszámolható legyen szó fullhd vagy 4k verzióról emellett pedig igazi analógos mozis kép jellemzi, ami tényleg lemászik a vászonról. A hang pedig szintén jól visszaadja a versenyek hangulatát és a motorok robaját.

Kinek ajánlom:

  • Aki eddig még nem látta, de szerette a Hajsza a győzelemért (Rush) és a Ford v Ferrari-t.
  • Aki kedveli Tom Cruise-t, mint színészt.
  • Aki kíváncsi egy letűnt kor filmjére és hogy mit jelentett a 90-es évek elején a mozi

Mr. Moviemeter: 7